Vegyesváltóban ötödikek vagyunk, országos csúccsal
A négyszáz vegyesúszás váltóversenyében Cseh-Gyurta-Pulai-Kozma négyessel próbáltunk meg gesztenyét kaparni az olimpiai döntőben, pedig már az is király, hogy ott vagyunk a vízben.
A négyszáz vegyesúszás váltóversenyében Cseh-Gyurta-Pulai-Kozma négyessel próbáltunk meg gesztenyét kaparni az olimpiai döntőben, pedig már az is király, hogy ott vagyunk a vízben.
Kozma Dominik, 1:47,18-as egyéni rekordot úszva jutott az elődöntőbe 200 férfi gyorson, a londoni olimpia második napján.
Bronzérmet nyert a Bernek Péter, Gyurta Dániel, Cseh László, Kozma Dominik összeállítású csapat a 4x100 m vegyesváltóban vasárnap a debreceni úszó Európa-bajnokságon.
Továbbra is minden klappol Debrecenben, az úszó Európa-bajnokságon: a magyar csapat nem állt le az aranyterméssel. A felülmúlhatatlan csütörtök után pénteken sem hagytak ott egyetlen esélyt sem kihasználatlanul, Kis Gergő két ezüst után Európa-bajnok lett. Egy aranyra vagyunk minden idők legjobb szereplésétől.
Újabb magyar érem a debreceni úszó Európa-bajnokságon: ezúttal a meglepetésember, Kozma Dominik ért célba harmadik helyen a 200 méteres gyorsúszás döntőjében.
Kozma Dominik 48.86 mp-es új országos csúccsal, a harmadik legjobb idővel bejutott az esti 16-os elődöntőbe 100 méter gyorson a berlini úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Az országos csúcstartó Kozma Dominik nem rajtolt el a 100 méteres gyorsúszás előfutamában, a londoni olimpia keddi versenynapján.
Kozma Dominik 1:46,93-as újabb egyéni rekordja nem ért továbbjutást. Összesítésben a tizedik helyen végzett a férfi 200 méteres gyorsúszás elődöntőjében.
Kozma Dominik az ötödik helyen végzett 100 m gyorson a debreceni úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.